Tartalomjegyzék:
- Fedezze fel a stockholmi szindróma eredetét
- A Stockholm-szindróma az önvédelem egyik formája
- Ehelyett az áldozat együtt érzett az elkövetővel
- Tipikus Stockholm-szindróma tünetek
- A Stockholm-szindrómában szenvedők rehabilitációs erőfeszítései
Ha hallott olyan furcsa esetekről, amikor az emberrabló áldozata megsajnálta, megkedvelte, vagy akár meg is indokolta az emberrabló cselekedeteit, az példa a Stockholm-szindrómára.
Az utóbbi időben azonban a Stockholm-szindróma meghatározása egyre szélesebb körű. Nemcsak az emberrablás eseteit tartalmazza, hanem kiterjed az olyan erőszakos esetekre is, mint a családon belüli erőszak és a randevúkban elkövetett erőszak.
Fedezze fel a stockholmi szindróma eredetét
Stockholm-szindróma A Stockholm-szindróma egy kriminológus és pszichiáter, Nils Bejerot születése. Bejerot a túszejtők által tapasztalt pszichológiai reakciók és az erőszak magyarázataként használja.
A Stockholm-szindróma elnevezés a Sveritges Kreditbank bankrablás esetéből származik, amely 1973-ban történt a svédországi Stockholmban. Ez a rablás akkor kezdődött, amikor a Jan-Erik Olsson és Clark Olofsson nevű bűnözőkből álló csapat berontott a bankba, és túszul ejtett négy benne rekedt banki alkalmazottat. A túszokat egy boltozatba zárják (boltozat) 131 órán át vagy körülbelül 6 napig.
A rendőrség vizsgálati jelentése szerint az áldozatok túszként tartva különféle kegyetlen bánásmódban és halálos fenyegetésekben részesültek. Amikor azonban a rendőrség tárgyalni próbál a két rablóval, a négy túsz valóban segít és tanácsot ad Jan-Eriknek és Clarknak, hogy ne adják fel a rendőrséget.
Sőt kritizálták a rendőrség és a kormány erőfeszítéseit, amelyek érzéketlenek a két rabló nézeteire. Miután elkapták a két korsót, a négy túsz szintén nem volt hajlandó vallomást tenni Jan-Erik és Clark ellen a bíróságon.
Ehelyett a túszok azt állították, hogy a rablók életüket adták vissza. Valójában még azt is mondták, hogy jobban félnek a rendőröktől, mint a két rablótól. Nem kevésbé érdekes, hogy a rablás egyetlen női túsza addig vallotta be szeretetét Jan-Erik iránt, amíg el nem jegyezték egymást.
Azóta hasonló eseteket Stockholm-szindrómának is neveznek.
A Stockholm-szindróma az önvédelem egyik formája
A Stockholm-szindróma vagy a Stockholm-szindróma szimpátia vagy vonzalom által jellemzett pszichológiai reakció, amely az emberrablás áldozatából fakad az elkövető felé.
A Stockholm-szindróma önvédelmi mechanizmusként jelenik meg, amelyet az áldozat tudatosan vagy öntudatlanul hajthat végre. Alapvetően az önvédelmi reakciók okozzák az ember viselkedését vagy attitűdjét, amely ellentétes azzal, amit valójában érez vagy mit kellene tennie.
Ezt az önvédelmi mechanizmust kizárólag az áldozat hajtja végre, hogy megvédje magát fenyegetéstől, traumatikus eseményektől, konfliktusoktól és különféle negatív érzésektől, például stressztől, szorongástól, félelemtől, szégyentől vagy haragtól.
Ehelyett az áldozat együtt érzett az elkövetővel
Amikor egy elrabolt túszt vagy családon belüli erőszak áldozatát ijesztő helyzetben tartják fogva, az áldozat dühösnek, szégyennek, szomorúnak, félőnek és neheztelőnek érzi az elkövetőt. Ha azonban ezen érzéseket elég hosszú ideig viseli, az áldozat mentálisan kimerült marad.
Ennek eredményeként az áldozat önvédelmi mechanizmust kezd kialakítani egy olyan reakció kialakításával, amely teljesen ellentétes azzal, amit valójában érez vagy mit kellene tennie. Ezután a félelem szánalommá, a harag szerelemmé, a gyűlölet pedig szolidaritássá válik.
Ezenkívül több szakértő szerint a túszejtő cselekedeteit, például az áldozat etetését vagy életben hagyását a mentés egyik formájaként értelmezték.
Ez azért fordulhat elő, mert az áldozat úgy érzi, hogy életét fenyegetik. Eközben az egyetlen ember, aki megmentheti és elfogadhatja önmagát, maga az elkövető. Vagy az elkövető által adott ételen keresztül, vagy egyszerűen azáltal, hogy hagyta az áldozatot életben maradni.
Tipikus Stockholm-szindróma tünetek
A Stockholm-szindróma rendellenesség. Valójában a szakértők egyetértenek abban, hogy ez az állapot az egészségtelen kapcsolat egyik formája.
Csakúgy, mint általában az egészségügyi problémák, a Stockholm-szindróma is jeleket vagy tüneteket mutat. A Stockholm-szindróma legjellemzőbb jelei és tünetei a következők:
- Pozitív érzelmek keltése az emberrablóval, túszejtővel vagy az erőszak elkövetőjével szemben.
- Negatív érzelmek kialakulása a családdal, rokonokkal, hatóságokkal vagy közösséggel szemben, akik megpróbálják kiszabadítani vagy megmenteni az áldozatot az elkövető elől.
- Mutassa meg az elkövető által elhitt szavak, cselekedetek és értékek támogatását és jóváhagyását.
- Vannak olyan pozitív érzések, amelyeket az elkövető nyíltan megjelenít vagy közvetít az áldozattal szemben.
- Az áldozat tudatosan és önként segíti az elkövetőt, akár bűncselekmény elkövetésében is.
- Ne akarjon részt venni vagy részt venni az áldozatok elkövetőjétől való szabadon bocsátása vagy megmentése érdekében.
Bizonyos esetekben az áldozat érzelmi közelséget is érezhet az elkövetővel szemben. Az elkövető és az áldozat közötti intenzív interakció és kommunikáció, akik általában elszigetelődnek, az áldozatot láthatja, hogy hasonlít az elkövetőhöz, legyen az társadalmi, érzelmi vagy pszichológiai. Nos, onnan az áldozat szánalmat és együttérzést kelthet az elkövetővel szemben, sőt szeretetet is.
A Stockholm-szindrómában szenvedők rehabilitációs erőfeszítései
A jó hír az, hogy a Stockholm-szindrómában szenvedők gyógyulhatnak, bár ez nem megy egyik napról a másikra. Általában az orvosi csoport egy pszichológussal együtt azt tanácsolja az áldozatnak, hogy végezzen rehabilitációt.
A rehabilitációs időszak hossza személyenként változó, mert attól függ, hogy mennyire szoros a kapcsolat az elkövetővel, és hogy az áldozat továbbra is kommunikál-e az elkövetővel.
A súlyos trauma legtöbb esetéhez hasonlóan támogató megközelítést és pszichoterápiát kell követni. Szükség van a család vagy a legközelebbi rokonok figyelmére és támogatására is. Különösen, ha az áldozat szövődményeket tapasztal, például depressziót.
Az áldozathoz legközelebb eső emberek erkölcsi támogatása optimalizálhatja a rehabilitációs folyamatot, így az áldozat esélye, hogy gyorsan felépüljön ebből a szindrómából, szintén növekszik.
